top of page

A SAREPTA EREDETI, BŐVÍTETT ÉS ÚJRASZERKESZTETT KIADÁSA

A Sarepta eredeti, bővített és újraszerkesztett kiadása a 2018. június 7-én kezdődő könyvhétre jelenik meg!

Szintén „segédmunkási-raktárosi száműzetése” alatt, 1951-56 között Inotán és Tiszapalkonyán írta meg Hamvas Béla Sarepta című esszénaplóját. Írásának címével (sarepta = olvasztás, finomítás) egyfelől új és igen nehéz élethelyzetének értelmét és távlatát jelölte meg, másfelől – Illés próféta szűkösségből bőséget teremtő sareptai történetére utalva – épp e nehéz periódus hatása alatt a benső erők és ellenerők felszabadulására igényt tartó várakozásának ad hangot. A legkülönbözőbb témákhoz fűzött naplószerű feljegyzések erőteljesen kapcsolódnak ahhoz a két jelentős gondolkodóval, Szabó Lajossal és Tábor Bélával kialakított szellemi munkaközösséghez, amelynek „csütörtöki megbeszélései” 1945-48 között zajlottak – jelentős hatást gyakorolva Hamvas számos későbbi művére is.

A Sarepta eredeti gépiratát tartalmazó - kötetének tervezett tartalma:

I. rész
Vádirat a szellem ellen
A csütörtöki beszélgetések jegyzőkönyveiből
Szabó Lajos kritikai megjegyzéseihez
Három levél Szabó Lajoshoz

II. rész
Sarepta

"Folyamatos hármas megbeszéléseink légkörében tudtam, ha sikerül, magasabb stádiumba lépek. Beszélgetéseinkről készült töredékes feljegyzések megmaradtak...

A rendező megfogalmazásban magamat tíz évvel ezelőtt történt beszélgetéseinkhez tartottam. Közös gondolatainkhoz való hozzászólás. Külön ajánlani fölösleges, önmagától odahúz, ahová való." (Hamvas Béla: Sarepta)

A kötet 2018. június 7-én kezdődő könyvhétre jelenik meg!

Sarepta, Könyvbemutató az Írók boltjában 2018. 06. 08-án 17.30  >>

A könyv előrendelhető a Medio Kiadó honlapján  >>

A Sareptából felolvas Rudolf Péter  >>

Hamvas Béla, Tábor Béla, Szabó Lajos

Hamvas Béla, Tábor Béla, Szabó Lajos

Írók boltja könyvbenutató 2018.06.08.

bottom of page