„Ha száraz a torkod és híg hűvös italt kívánsz,

ne vesd meg Kecskemét savanyú borát.

Ha sokat ettél a ropogós malacból,

bátran igyál Eger fanyar vörösborából.

Ha fáradt vagy s elkeserít a világ gazsága,

tölts egy pohárral édes és lágy szekszárdi bort.

Ha szép lánnyal, s asszonnyal mulatsz,

csak domoszlóit igyál, a gavallér borát.

A villányit igyad ősszel, mikor már

a levegő langyos és a legjobb a rántott csirke.

Badacsony levét ne tékozold; csak ha komoly

állam- és birtokügyek forognak szóban

s érett férfiak nagy karosszékben ülnek,

tedd asztalra s kis talpas pohárból koccints.

Tokajit mindig legvégül, mert ezt már

nem fokozhatod és csak egy pohárral:

mikor a násznép elszéled

és az ifjú férj asszonyával elvonult,

csak egy pohárral s közben gondolj

az istenekre, kinek bora ehhez hasonló.

De ha magadban ülsz nyári estén

s csendesen mosolyogsz édes sorsodon,

tudod, hogy milyen jól van s a világ szép,

lassan, muzsálva igyad Somló borát,

titáni bazalton érett lávaitalt,

ne egyél semmit, még dohányt se szívj,

mert e bor társul csak klasszikus költőt bír el.

Igaz, sok kimaradt: a nemes csopaki,

a szentgyörgyhegyi, mely a somlaival rokon, de hősies,

a móri, ruszti és csengődi, gyöngyösi —

de igyad csak ezeket is bátran,

jóízű torkon, barátokkal vitázva,

egyedül, bánattal, vidáman, szomjasan,

betegen, hidegben, nyáron vagy éjjel —

mindegy. S mondogasd magadban

nagy Anakreón örök szavát:

Iszik a föld s őt isszák a fák

s a tenger issza a folyókat s a nap issza a tengert,

a hold issza a napot, ugyan barátaim,

miért tiltjátok nekem az italt?”

​