RÉSZLETEK A VALÓSÁGBAN FELÉBREDNI CÍMŰ KÖNYVBŐL
A kötetben eddig még nem ismert Hamvas szövegek, fotók, kéziratok is szerepelnek. A könyv DVD melléklete „A nevezetes névtelen” című új Hamvas film. A könyv bevezetője is olvasható már a honlapon. MEGJELENÉS: 2016. DECEMBER 12!
A JÁTÉKRÓL
„...ami velünk történik, végső lényege az, hogy játék. Mert sorsunknak csak az ember felé eső oldala komoly, nehéz és szomorú. Az istenek felé eső oldal derűs, mert látszik, hogy céltalan túláradás, öröm, játék. S ezt az ember csak akkor látja, ha maga is istenivé lesz, ha rálát önmagára felülről – ha játszik."
Egy eddig csak a harmincas években publikált Hamvas-írás részlete a decemberben megjelenő A valóságban felébredni című kötetből.
„Nagyon jól emlékszem, hogy a kert középső útján az egyik kanyarulatban tartottam a lovaimat. Az orgonabokrok között öt állat élt. Minden nap más színű paripán mentem az iskolába. Legjobban az aranysárgát szerettem. Szandec volt a neve. Társaim nem látták a lovaimat, s nem tudták, hogy királynak készülök. Később sem látta soha senki, egyedül egy asszony, akit szerettem. Akkoriban olyan ruhában kellett járnom, mint egy csavargónak. Foltos, kopott, szakadt nadrág, viseltes cipő. S azt mondta nekem: olyan vagy, mint egy herceg.”
Részlet a decemberben megjelenő A valóságban felébredni című kötetből, amely kiadott és kiadatlan művekből válogatva kíván képet nyújtani Hamvas Béla életművéről.
„Elárulom neked titkomat. Gyermekkoromban azt hittem, hogy király leszek. Készültem rá, és a királyerényekben gyakoroltam magam. Akkor még nem sejtettem, hogy szükség lehet reám.”
IGEN IS, MEG NEM IS
„Az ember zuhan. Esik valahonnan ellenőrizhetetlen eséssel, folyton tűnik előle, ami volt és van, közeledik, ami lesz, belép az emberbe, és ismét eltűnik. És ennek a múlásnak végzetes sebessége van. Hogy ez a sebesség milyen nagy, akkor látszik, ha az ember megnézi, hogy az időnek milyen elképzelhetetlen rövidsége alatt jelentkeztek, tűntek fel, voltak jelen és vesztek el a dolgok, élmények, emberek, hogyan torlódtak össze, estek egymáson keresztül, buktak bele egymásba – mindezt oly idő alatt, amely arra sem volt elég, hogy mindennek csak milliomod részére is feleszmélhessen. Az ember csak később tudja, hogy mi történt vele és körülötte, mert a pillanat zsúfoltságában elveszett, de már tovább esett, s mire fel kellett volna eszmélnie, már eltűnt.”
„Ha az ember azt az időt, ami alatt éli az életet, összeméri azzal a távolsággal, amit átélt, feleszmél arra, hogy nem lehet egyszerű változásról beszélnie. Alig számba vehető idő alatt végtelen tereket fut be. Az élet múlásának, repülésének tempója gyors – úgy érzi, mintha eldobták volna. Nem az idő repül, nem az élet múlik gyorsan: az idő csak túl rövid ahhoz a távolsághoz mérten, amit megtesz és amin átsuhan, mint egy meteor. A dolgok, állapotok, emberek, érzések valahol valamilyen viszonyba lépnek vele, hatnak rá homályos sugaraikkal, rejtelmes és bizalmas jelenlét árad belőlük: ott vannak. És már eltűntek. Amiről szó van, nem egyszerű elmúlás vagy változás.”
Megrendelés a Medio kiadótól.
